Ganbatte Ikimasshoi

Történetünk fiatal lányok egy kis csoportjának a megismerkedését mutatja be, akiket egyaránt mindig is vonzott a tenger, s velük is az evezők.
Ezen leányzók közé tartozik a lelkes, Takahashi Riina is, aki frissen kezdi meg a középiskola második évét, miután a nagyvárosból vidékre költözik azután, hogy egyszer maga is láthatott egy evezős versenyt.
Azonban szomorúan hallja, hogy az egykoron sikeres evezős klub a megszűnés határán táncol, így elhatározza magát, hogy megmenti a klubbot.
Így azért is, hogy a feltételeknek megfeleljen, elkezdi visszahozni a régebbi, s sportból lassan kikopó tagokat, köztük is, Murakamit, Himét, Mayumit, Taekot és Ninomiyat, akik egytől egyig, mind különbözőbb személyiségek, s akik döntő többsége között ellentét is feszül.
Ám ahogy lassan egy csapattá érnek, ezek az ellentétek lassan eltűnnek, s átalakulnak baráti és csapattársi viszonyokká, hogy akár egy nap magasabb célokért is küzdhessenek a sportban.

Felirat:
https://mega.nz/file/crtVDYyS#vlcbI5vsHahqNTyjDbrtx63iIneEVxsmMn1-se7Z27s

Ballpark de Tsukamaete

Történetünk, egy abszolút forma bontó, s a sport világát egy más szemszögből bemutató alkotás, amely a MotorSuns nevű baseball csapaton keresztül mutatja be nekünk, egy klub működését.
Ezen folyamatok közben ismerhetjük meg a főszereplőt, avagy az újonc sör áruslányt Rurikot, aki a baseball világában is újoncnak számít, de mindent megtesz annak érdekében, hogy a hiányosságait leküzdje.
Ezen törekvéseinek is köszönhetően, számos a baseball stadionba kilátogató nézővel, illetve szurkolóval is szoros kapcsolatba kerül, akiken keresztül számos új szemszögből nyílik lehetőségünk a stadion atmoszférájának a megismerésére.
Többek közt a lelkes szurkolókon felül, a játékosok családtagjain át, az egyszerű baseball rajongókig megismerkedhetünk a lelátóval, de azon belül betekintést nyerhetünk, a kabalák, az árusok és az azokat hátulról támogató személyzet tagjaival is, akárcsak a biztonsági szolgálat embereivel, vagy magukkal a játékosokkal is, akik között a szebb napokat megélt veteránokon, a fiatal titánokon keresztül, a hazájukat messzire elhagyó légiósokkal is találkozhatunk.

Feliratok:
https://mega.nz/file/UzEU0ZhB#7G0gvPG_CXLqyjaqi1Ym6za1a1Avmiv4rKSW8GFTgdE

Shin Tennis no Oujisama

A széria alábbi darabjait fordítottuk le:
- Another Story Kako to Mirai no Message
- Another Story II Ano Toki no Bokura és Specials
- vs Genius 10
- Hyoutei vs Rikkai - Game of Future
- U-17 World Cup és Semifinal

Feliratok:
https://mega.nz/file/F2VzDZja#cQIhncXbat4tRlUpClcDV2-TVGaUnO_AcZX3p8rIvoc

SK8 the Infinity Extra Part és 9.5.rész

A SK8 the Infinity sorozat Különkiadásai!

Felirat:
https://mega.nz/file/A68nVCDa#jxety9zwaJXUYACRrLP3B4JUXJRfIeP3XagdquKvVvA

Hajime no Ippo

Történetünk főhősét az anyjával egyedül egy horgász üzletet vivő és félénk Makunouchi Ippot gyakran megalázzák a diáktársai az iskolában, ahol ő a huligánok kedvenc áldozata.
De egy nap miközben a lelket is kiverik belőle a  híres boxoló Takamura megmenti őt és magával viszi az edző terembe, hogy megtínatsa arra, miként védheti meg magát.
Azonban meglepetésére a fiú, mind a nehéz súlyok cipelése, mind a hajók ingadozása révén bámulatos képességekkel rendelkezik, amely alapokat egy profi edző kezében félelmetes fegyverré tud kovácsolni.

"Kis csapatunk a sorozat 76.részét és két Filmjét fordította le,
a Champion Road-ot és a Mashiba vs Kimura-t."

Feliratok:
https://mega.nz/file/4zkjjYyZ#SfNA0e1QncATFcpzTAWhG8vuvyE5hZha2AHNzvHAzm8

Visszaélés jelentése Bővebb információ